Szóval a story ma már mindenkinek ismerős,
kell bele sok-sok rossz na meg egy aprócska hős.
A három testvér közül a legkisebb gyermek,
a zsebében e-eee de a fejében tervek.
A család csak nézett, mert ők mást reméltek,
nemigazán hittek benne, mert semmihez nem értett,
gondolták, persze ez nem egészen így volt,
merthát főszereplőnk valamit nagyonjól elitkolt.
Kicsi meg gyenge, így persze hogy nyer,
csúnya, nade a célnek éppen megfelelt.
Szóval elindult, elindult nekivágott,
nekivágott hogy egyedül hódítsa meg a világot.
Látott, hallott gyönyörű szépet és sok rosszat,
megtapasztalt minden dolgot amit az élet csak hozhat.
Elhatározta, hogy ezeket rímekbe fonja
és a nagyérdeműnek egyszer majd mindezt elmondja.
Refrén:
Tovább is van mondjam még? Mondjad!
Tovább is van mondjam még? Mondjad!
Tovább is van mondjam még? Mondjad!
Tovább is van mondjam még? Na gyere mond (mond) mond (mond) mond.
Néha félre érthető lehet egy aranyszabály:
jótett helyébe jót várj!
Ha-ha jót várt az tuti várt úgy 3-4 évet,
mire szerencse bácsi végre közelbe tévedt.
Nem tökölt csak eképpen szólt: Höhö király!
Megkűzdöttem érte kérlek add ki ami kijár.
Jól megkapta, valahogy így: háhá neszej
ágy csomó suska meg á királylány keze!
Nem és nem és nem. Az igazi álmom nem ez.
Mit kezdjek egy kézzel frankón kéne egy lemez?!
Kérlek szépen amíg a többi csapat lazít,
kiadhatnánk végre egy aprócsak kis kazit.
Eképpen született a boldogító igen: Ez igen!
Boldogító a karrier így sinen.
S innen a története még jobb egy fokkal,
a sorstól elégtételt vett, de joggal.
Refrén.
Aki már azt hitte vége, annak rossz hír, téved.
Ugyanis főhősünk most zárt egy szép, sikeres évet.
Többre vitte, mint amit álmaiban lehetett,
ezt mutatják a díjak, és a furcsa színű lemezek.
A jobb kezében arany, a balban meg a platina,
Gyulafirátót büszke: Szép volt Szabika!
A díjak úgy ezzel nagy fejesekkel kezzel,
csak mostanában hallgat, biztos valamin eszel.
Agyal azon, hogy mitől furcsa fazon,
hogy megmaradjon ilyennek, s túlnőjjön a gazon.
Kár volt, hogy látott, de lesz ahogy lesz,
a publikumnak rappel és a többiekre tesz.
Így is eleget kapott és tudja minden véges,
de ebben csak a közönség az illetékes.
Hát döntsön az aki dönt, ezt sose kérdezték,
szóval tovább is van mondjam még?
Refrén.
kell bele sok-sok rossz na meg egy aprócska hős.
A három testvér közül a legkisebb gyermek,
a zsebében e-eee de a fejében tervek.
A család csak nézett, mert ők mást reméltek,
nemigazán hittek benne, mert semmihez nem értett,
gondolták, persze ez nem egészen így volt,
merthát főszereplőnk valamit nagyonjól elitkolt.
Kicsi meg gyenge, így persze hogy nyer,
csúnya, nade a célnek éppen megfelelt.
Szóval elindult, elindult nekivágott,
nekivágott hogy egyedül hódítsa meg a világot.
Látott, hallott gyönyörű szépet és sok rosszat,
megtapasztalt minden dolgot amit az élet csak hozhat.
Elhatározta, hogy ezeket rímekbe fonja
és a nagyérdeműnek egyszer majd mindezt elmondja.
Refrén:
Tovább is van mondjam még? Mondjad!
Tovább is van mondjam még? Mondjad!
Tovább is van mondjam még? Mondjad!
Tovább is van mondjam még? Na gyere mond (mond) mond (mond) mond.
Néha félre érthető lehet egy aranyszabály:
jótett helyébe jót várj!
Ha-ha jót várt az tuti várt úgy 3-4 évet,
mire szerencse bácsi végre közelbe tévedt.
Nem tökölt csak eképpen szólt: Höhö király!
Megkűzdöttem érte kérlek add ki ami kijár.
Jól megkapta, valahogy így: háhá neszej
ágy csomó suska meg á királylány keze!
Nem és nem és nem. Az igazi álmom nem ez.
Mit kezdjek egy kézzel frankón kéne egy lemez?!
Kérlek szépen amíg a többi csapat lazít,
kiadhatnánk végre egy aprócsak kis kazit.
Eképpen született a boldogító igen: Ez igen!
Boldogító a karrier így sinen.
S innen a története még jobb egy fokkal,
a sorstól elégtételt vett, de joggal.
Refrén.
Aki már azt hitte vége, annak rossz hír, téved.
Ugyanis főhősünk most zárt egy szép, sikeres évet.
Többre vitte, mint amit álmaiban lehetett,
ezt mutatják a díjak, és a furcsa színű lemezek.
A jobb kezében arany, a balban meg a platina,
Gyulafirátót büszke: Szép volt Szabika!
A díjak úgy ezzel nagy fejesekkel kezzel,
csak mostanában hallgat, biztos valamin eszel.
Agyal azon, hogy mitől furcsa fazon,
hogy megmaradjon ilyennek, s túlnőjjön a gazon.
Kár volt, hogy látott, de lesz ahogy lesz,
a publikumnak rappel és a többiekre tesz.
Így is eleget kapott és tudja minden véges,
de ebben csak a közönség az illetékes.
Hát döntsön az aki dönt, ezt sose kérdezték,
szóval tovább is van mondjam még?
Refrén.