Kilencszázkilencvenkilenc,
mezőtúri nyár
itt kezdődött el minden,
hívtak a srác**, menjek énekelni már.
Nem tudtam akkor még,
a zene mi fán terem,
ne aggódjál, szóltak nyugi,
van próbaterem.
Én meg néztem, hogy a szomszéd
vajon miért menekül,
egy hangfalunk volt csak és
az szólhatott ily kegyetlenül.
S megjelent előttünk egy látomás,
mikor felcsendült a „Minden állomás".
Rögtön tudtuk ennyi kell a magna hatáshoz,
s azt is sajnos, hogy nem értünk semmi máshoz.
Nem, nem, nem lehet,
értsd meg máshogy nem lehet,
a muzsikaszó Istenének
el kell add a lelkedet.
Nem, nem, nem lehet,
élni máshogy nem lehet
a zene szült meg minket
és majd Ő lesz, aki eltemet.
Nem, nem, nem lehet...
Századszorra sem pöccent be
az átkozott Skoda,
nekünk mégis jobban feküdt
akkor, mint az iskola.
Az első koncertre is ő vitt át
minket tűzön-vizen,
marha nagy buli volt, velünk
együtt voltak vagy tízen.
De hát semmi nem lesz belőlünk
megmondta pár tanár,
ha olyanok lennénk, mint ők,
hányszor feladhattuk volna már.
Mert ha van érzelem
mi másnak nem érthető,
számunkra tudás nélkül is
könnyen kifejezhető.
S ha előttünk újra csak
tízen állnának,
két kézzel beintenénk
két kézzel beintenénk álmunk halálának.
Nem, nem, nem lehet...
mezőtúri nyár
itt kezdődött el minden,
hívtak a srác**, menjek énekelni már.
Nem tudtam akkor még,
a zene mi fán terem,
ne aggódjál, szóltak nyugi,
van próbaterem.
Én meg néztem, hogy a szomszéd
vajon miért menekül,
egy hangfalunk volt csak és
az szólhatott ily kegyetlenül.
S megjelent előttünk egy látomás,
mikor felcsendült a „Minden állomás".
Rögtön tudtuk ennyi kell a magna hatáshoz,
s azt is sajnos, hogy nem értünk semmi máshoz.
Nem, nem, nem lehet,
értsd meg máshogy nem lehet,
a muzsikaszó Istenének
el kell add a lelkedet.
Nem, nem, nem lehet,
élni máshogy nem lehet
a zene szült meg minket
és majd Ő lesz, aki eltemet.
Nem, nem, nem lehet...
Századszorra sem pöccent be
az átkozott Skoda,
nekünk mégis jobban feküdt
akkor, mint az iskola.
Az első koncertre is ő vitt át
minket tűzön-vizen,
marha nagy buli volt, velünk
együtt voltak vagy tízen.
De hát semmi nem lesz belőlünk
megmondta pár tanár,
ha olyanok lennénk, mint ők,
hányszor feladhattuk volna már.
Mert ha van érzelem
mi másnak nem érthető,
számunkra tudás nélkül is
könnyen kifejezhető.
S ha előttünk újra csak
tízen állnának,
két kézzel beintenénk
két kézzel beintenénk álmunk halálának.
Nem, nem, nem lehet...