Betekeri megint, aztán indul,
Pörög, de a végén mindig lassul,
Bárki látja, csak rálegyint,
Hogy mi a fene az, amit keres megint
Bár leszereli magát mindig újra,
Hogy született rosszfiú, na meg a múltja!
Az, ami mindig hajtja egyre,
De mi a csoda tartja még mindig egybe?
Keresi a választ évről-évre,
Vonzza, de a fényre mégse lépne,
Mint éjjeli rovar, úgy nézi a fényt,
Lehet, hogy az otthon, de lehet a vég.
S üldözi egy kérdés mindig újra,
Azt gondolja, kemény, de valahol tudja,
És érzi, hogy idegen idelent,
De szeretne szeretni szívesen.
Évre év jön ezerszer olvad és újra f**y,
De van, ami mindig ugyanaz marad.
Túl a felhőn, át az égen,
Túl a jó és a rossz felett,
Bárhol a magasban,
Vagy bárhol a mélybe lent.
Túl a zöldön át a kéken,
Túl a poklon, s a mennyeken,
Otthon a magasban,
És otthon a mélybe lent.
Na ide figyelj kis csacska macska,
Mikor leszel már nagyobbacska,
Kacska kicsiny zsigereidhez,
Rágondolni sem merek,
Mikor kapcsolódnak erek,
S feloldva mikor szállítják már minél messzebb az agyadban lerakódott szemetet.
Előre menjél sohase hátra,
Bátraké a szerencse, hátha
Más mára virradsz
Bár ma felül a gálya
És alul a víznek árja,
Nyugi, nemsokára nem feszülsz bele, lehet talán egyszer még újra tied a pálya.
Belecsavar megint, aztán indul,
Azt gondolja soha meg se fordul,
Bárhol is legyen, de jó helyen,
Túl az álmokon, s az éveken.
Érzi azt, h előre kéne menni,
Mer' mögötte már nincs, csak az üres semmi,
De az emlék megint rálegyint,
Hogy mi a fene az, amit keres megint.
Mi a gyász, ha minden ugyanaz,
Mindennap ugyanúgy nyüzsög a város,
Minden évben ugyanazt a néhány ráncot
Látod az arcodat, de hát a szmog egy kicsit káros,
Mi a trend vagy éppen mi a rend,
De belül leharapnám a láncot,
Minden éjjel ugyanazt az ördögi táncot
Járja a lábad, de majd végül megtalálod...
Az álmod!
Pörög, de a végén mindig lassul,
Bárki látja, csak rálegyint,
Hogy mi a fene az, amit keres megint
Bár leszereli magát mindig újra,
Hogy született rosszfiú, na meg a múltja!
Az, ami mindig hajtja egyre,
De mi a csoda tartja még mindig egybe?
Keresi a választ évről-évre,
Vonzza, de a fényre mégse lépne,
Mint éjjeli rovar, úgy nézi a fényt,
Lehet, hogy az otthon, de lehet a vég.
S üldözi egy kérdés mindig újra,
Azt gondolja, kemény, de valahol tudja,
És érzi, hogy idegen idelent,
De szeretne szeretni szívesen.
Évre év jön ezerszer olvad és újra f**y,
De van, ami mindig ugyanaz marad.
Túl a felhőn, át az égen,
Túl a jó és a rossz felett,
Bárhol a magasban,
Vagy bárhol a mélybe lent.
Túl a zöldön át a kéken,
Túl a poklon, s a mennyeken,
Otthon a magasban,
És otthon a mélybe lent.
Na ide figyelj kis csacska macska,
Mikor leszel már nagyobbacska,
Kacska kicsiny zsigereidhez,
Rágondolni sem merek,
Mikor kapcsolódnak erek,
S feloldva mikor szállítják már minél messzebb az agyadban lerakódott szemetet.
Előre menjél sohase hátra,
Bátraké a szerencse, hátha
Más mára virradsz
Bár ma felül a gálya
És alul a víznek árja,
Nyugi, nemsokára nem feszülsz bele, lehet talán egyszer még újra tied a pálya.
Belecsavar megint, aztán indul,
Azt gondolja soha meg se fordul,
Bárhol is legyen, de jó helyen,
Túl az álmokon, s az éveken.
Érzi azt, h előre kéne menni,
Mer' mögötte már nincs, csak az üres semmi,
De az emlék megint rálegyint,
Hogy mi a fene az, amit keres megint.
Mi a gyász, ha minden ugyanaz,
Mindennap ugyanúgy nyüzsög a város,
Minden évben ugyanazt a néhány ráncot
Látod az arcodat, de hát a szmog egy kicsit káros,
Mi a trend vagy éppen mi a rend,
De belül leharapnám a láncot,
Minden éjjel ugyanazt az ördögi táncot
Járja a lábad, de majd végül megtalálod...
Az álmod!