Annyi mindent kéne még elmondanom,
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom,
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok, egyet mondunk, s egyet gondolunk
Mint a villámtépte, magányos fenyő,
Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő,
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér,
Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél
S bár a lényeget még nem értheted,
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk, s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk
Mint a leszakított, haldokló virág,
Mint az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
- Ha nem vigyázol ránk -, olyanok leszünk mi is nélküled
/Ebben a dalban benne van minden, amit Irántad érzünk. Szívből köszönünk mindent: Nyerges Attila és az Arcok./
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom,
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok, egyet mondunk, s egyet gondolunk
Mint a villámtépte, magányos fenyő,
Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő,
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér,
Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél
S bár a lényeget még nem értheted,
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk, s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk
Mint a leszakított, haldokló virág,
Mint az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered
- Ha nem vigyázol ránk -, olyanok leszünk mi is nélküled
/Ebben a dalban benne van minden, amit Irántad érzünk. Szívből köszönünk mindent: Nyerges Attila és az Arcok./