Láttalak tegnap a címlapon, olyan büszkén magyaráztad,
Hogy becsület a záloga a megbízhatóságnak.
Hogy megtaláltad magad és nem szégyelled a múltad,
Töretlenül haladsz az úton, ahogy másoktól tanultad.
Te mutattál utat Mohácsnál a török seregeknek,
A Gestapónak te írtál ezer névtelen levelet.
Hosszú listát körmöltél, mikor az oroszok bejöttek,
Hóhérkézre adtad Pesten a kölyök felkelőket.
Te fújtál riadót, mikor a Fertő-tóban úsztam,
Küldted rám a kutyákat, mikor a drótok alatt kúsztam.
Te zsaroltad meg a fiút, köpje be az apját-anyját,
Te voltál a szomszéd, mikor a bujdosót elkapták.
A kulcslyukon át lestél, amikor a szamizdatot nyomták,
Ott mentél a nyomukban, mikor a röplapokat hordták.
Te vitted fel a zsarukat a Galamb utcába,
Hatvannyolcban tankkal vonultál be Csehszlovákiába.
Te zúztad szét a Kexet, űzted el a Syriust,
Te tiltottad be a Tortát, és a Moszkva tér bluest.
Pépesre verettél és lefújattál egy koncert után Tatán.
A képembe röhögtél: Most hol a főelvtárs apám?
Önként nyaltad fényesre a rendőrök csizmáját,
S már időben megtudtad a változás óráját.
Most is itt vagy velünk, és tudod, ki mit tesz, mit akar,
Nemzetközi voltál, de ma te vagy a legmélyebb magyar.
Úr is voltál, elvtárs is, lapulsz, de tudom, hogy itt vagy,
Mindent látsz és mindent felírsz, a véred békén nem hagy.
Valakinek most is kellesz, valaki majd felhasznál,
A dzsungelben, a vadállatok között folyton ott jár a sakál.
Hallom, ahogy sompolyogsz mögöttem,
Mint egy kamaton hízott l***a kandúr.
Fényes pofádon lecsorog a zsír,
Tolvaj vagy, nem rabló vagy pandúr.
Csóválod a farkad, ha szembe jön a kopó,
Állsz a tömegben, tapsolsz is, ha kell.
A hegedűs vagy? Vagy a gitáros?
Elkaplak egyszer, hidd csak el!
És ennyi év után is eljön majd az óra,
És mind a hét neved felkerül az ajtóra.
Hiába bújsz az ágy alá, vagy a metrón a klotyóba,
És én lenyomom a kilincset, megáll a falióra.
Elfogy a hét életed, és odapiszkolsz a padlóra,
De én nem ütlek meg, nekem az is elég,
Ha mindenki megtudja, ki voltál és ki vagy még.
Élj a Dombon tovább, dagadt Júdás, lompos hülye,
Bennem nem él a bosszú, csak a rock and roll dühe.
Láttam a múltkor a tévében, hogy a magyarok vertek egy romát,
Aztán pár héttel később egy másikban a romák egy magyar tanárt.
Európa ránk vár és figyel, és én tudom, te szítod a lángot,
Nem oltja el senki, pedig lassan elborítja az országot.
Elborítja az országot... Elborítja az országot...
Túlélő trallalla... Túlélő trallalla...
Hogy becsület a záloga a megbízhatóságnak.
Hogy megtaláltad magad és nem szégyelled a múltad,
Töretlenül haladsz az úton, ahogy másoktól tanultad.
Te mutattál utat Mohácsnál a török seregeknek,
A Gestapónak te írtál ezer névtelen levelet.
Hosszú listát körmöltél, mikor az oroszok bejöttek,
Hóhérkézre adtad Pesten a kölyök felkelőket.
Te fújtál riadót, mikor a Fertő-tóban úsztam,
Küldted rám a kutyákat, mikor a drótok alatt kúsztam.
Te zsaroltad meg a fiút, köpje be az apját-anyját,
Te voltál a szomszéd, mikor a bujdosót elkapták.
A kulcslyukon át lestél, amikor a szamizdatot nyomták,
Ott mentél a nyomukban, mikor a röplapokat hordták.
Te vitted fel a zsarukat a Galamb utcába,
Hatvannyolcban tankkal vonultál be Csehszlovákiába.
Te zúztad szét a Kexet, űzted el a Syriust,
Te tiltottad be a Tortát, és a Moszkva tér bluest.
Pépesre verettél és lefújattál egy koncert után Tatán.
A képembe röhögtél: Most hol a főelvtárs apám?
Önként nyaltad fényesre a rendőrök csizmáját,
S már időben megtudtad a változás óráját.
Most is itt vagy velünk, és tudod, ki mit tesz, mit akar,
Nemzetközi voltál, de ma te vagy a legmélyebb magyar.
Úr is voltál, elvtárs is, lapulsz, de tudom, hogy itt vagy,
Mindent látsz és mindent felírsz, a véred békén nem hagy.
Valakinek most is kellesz, valaki majd felhasznál,
A dzsungelben, a vadállatok között folyton ott jár a sakál.
Hallom, ahogy sompolyogsz mögöttem,
Mint egy kamaton hízott l***a kandúr.
Fényes pofádon lecsorog a zsír,
Tolvaj vagy, nem rabló vagy pandúr.
Csóválod a farkad, ha szembe jön a kopó,
Állsz a tömegben, tapsolsz is, ha kell.
A hegedűs vagy? Vagy a gitáros?
Elkaplak egyszer, hidd csak el!
És ennyi év után is eljön majd az óra,
És mind a hét neved felkerül az ajtóra.
Hiába bújsz az ágy alá, vagy a metrón a klotyóba,
És én lenyomom a kilincset, megáll a falióra.
Elfogy a hét életed, és odapiszkolsz a padlóra,
De én nem ütlek meg, nekem az is elég,
Ha mindenki megtudja, ki voltál és ki vagy még.
Élj a Dombon tovább, dagadt Júdás, lompos hülye,
Bennem nem él a bosszú, csak a rock and roll dühe.
Láttam a múltkor a tévében, hogy a magyarok vertek egy romát,
Aztán pár héttel később egy másikban a romák egy magyar tanárt.
Európa ránk vár és figyel, és én tudom, te szítod a lángot,
Nem oltja el senki, pedig lassan elborítja az országot.
Elborítja az országot... Elborítja az országot...
Túlélő trallalla... Túlélő trallalla...