A vakerom szar, de a haverod vagyok, és a haverok a végén mindig győznek.
A nők is szeretik az olyan férfit, aki lépten-nyomon bántja őket, és megalázza,
Beléülteti, hogy a férfi az első, a nő a második; a műsor végül az agyába épül.
És elhiszi, hogy az egyetlen út, ha kiszolgálja az összes nyúvadt senkit, aki az útjába kerül,
És a gondjai elől hiába menekül a piába vagy bármi másba, ami szédít,
A dolgain ez már túl sokat úgy sem szépít, mégis kell neki valami, ami szépen lassan
Mindent, de mindent, de mindent
Leépít.
A vakerom szar, de a haverod vagyok, és a haverok előtt én mindig nevetek
A filmeken, amiken otthon sírok. A haverod maradok ameddig bírok,
Ez a törvény íratlan, de a legszigorúbb, amit ismerek -
Tudod, a heroinnál, meg a fegyvernél is durvább, amikor megerőszakolod
A lelkedet, ahogy én teszem. És miattad teszem, hidd el nekem,
Én nem tetoválnék magamra semmit, ha nem érezném úgy, hogy így még inkább
A haverod lehetek. A vakerom szar, ezen nem segíthetek.
Mégis, látok valamit, amit te nem.
Látok valamit, amit te nem - hogy
Szépen lassan mindenünk leépül.
Nemsokára elmúlik a nyár.
Minket egytől-egyig felzabál az élet.
Ezután mi vár?
A saját fegyvered végez veled, aki látott téged, tudja milyen vagy,
A véredben van az élet, mégis fejjel lefele a sárban végzed.
Meghalsz, naponta kétszer látod magadat a műtőasztalon.
Bolonddá tett a kényszer. Tudom milyen, a választ is tudom.
A végén mindig minden kiderül, a haverom vagy, nem vagy egyedül,
A napba nézek és fázik a szemem,
Látom, amit te nem.
Szépen lassan mindenünk leépül.
Nemsokára elmúlik a nyár.
Minket egytől-egyig felzabál az élet.
Ezután mi vár?
(...mi vár?)
(Ezután mi vár?)
A saját fegyvered végez veled, aki látott téged, tudja milyen vagy,
A véredben van az élet, mégis fejjel lefele a sárban végzed.
Meghalsz, naponta kétszer látod magad a műtőasztalon.
Bolonddá tett a kényszer. Hát én tudom, hogy milyen, és a választ is tudom.
A heroinnál, meg a fegyvernél is durvább, ha megerőszakolod
A lelkedet, ahogy én teszem. És miattad teszem, hidd el nekem,
Én nem tetoválnék magamra semmit, ha nem érezném úgy, hogy így még inkább
A haverod lehetek. A vakerom szar, ezen nem segíthetek.
Mégis, látok valamit, amit te nem.
Istenem!
Valamit az égen, amit te nem.
Hát istenem!
Az van, hogy
Szépen lassan mindenünk leépül. (De te észre sem veszed.)
Nemsokára elmúlik a nyár.
Minket egytől-egyig felzabál az élet. (De te fel sem fogod.)
Ezután mi vár?
(Elég volt.)
A nők is szeretik az olyan férfit, aki lépten-nyomon bántja őket, és megalázza,
Beléülteti, hogy a férfi az első, a nő a második; a műsor végül az agyába épül.
És elhiszi, hogy az egyetlen út, ha kiszolgálja az összes nyúvadt senkit, aki az útjába kerül,
És a gondjai elől hiába menekül a piába vagy bármi másba, ami szédít,
A dolgain ez már túl sokat úgy sem szépít, mégis kell neki valami, ami szépen lassan
Mindent, de mindent, de mindent
Leépít.
A vakerom szar, de a haverod vagyok, és a haverok előtt én mindig nevetek
A filmeken, amiken otthon sírok. A haverod maradok ameddig bírok,
Ez a törvény íratlan, de a legszigorúbb, amit ismerek -
Tudod, a heroinnál, meg a fegyvernél is durvább, amikor megerőszakolod
A lelkedet, ahogy én teszem. És miattad teszem, hidd el nekem,
Én nem tetoválnék magamra semmit, ha nem érezném úgy, hogy így még inkább
A haverod lehetek. A vakerom szar, ezen nem segíthetek.
Mégis, látok valamit, amit te nem.
Látok valamit, amit te nem - hogy
Szépen lassan mindenünk leépül.
Nemsokára elmúlik a nyár.
Minket egytől-egyig felzabál az élet.
Ezután mi vár?
A saját fegyvered végez veled, aki látott téged, tudja milyen vagy,
A véredben van az élet, mégis fejjel lefele a sárban végzed.
Meghalsz, naponta kétszer látod magadat a műtőasztalon.
Bolonddá tett a kényszer. Tudom milyen, a választ is tudom.
A végén mindig minden kiderül, a haverom vagy, nem vagy egyedül,
A napba nézek és fázik a szemem,
Látom, amit te nem.
Szépen lassan mindenünk leépül.
Nemsokára elmúlik a nyár.
Minket egytől-egyig felzabál az élet.
Ezután mi vár?
(...mi vár?)
(Ezután mi vár?)
A saját fegyvered végez veled, aki látott téged, tudja milyen vagy,
A véredben van az élet, mégis fejjel lefele a sárban végzed.
Meghalsz, naponta kétszer látod magad a műtőasztalon.
Bolonddá tett a kényszer. Hát én tudom, hogy milyen, és a választ is tudom.
A heroinnál, meg a fegyvernél is durvább, ha megerőszakolod
A lelkedet, ahogy én teszem. És miattad teszem, hidd el nekem,
Én nem tetoválnék magamra semmit, ha nem érezném úgy, hogy így még inkább
A haverod lehetek. A vakerom szar, ezen nem segíthetek.
Mégis, látok valamit, amit te nem.
Istenem!
Valamit az égen, amit te nem.
Hát istenem!
Az van, hogy
Szépen lassan mindenünk leépül. (De te észre sem veszed.)
Nemsokára elmúlik a nyár.
Minket egytől-egyig felzabál az élet. (De te fel sem fogod.)
Ezután mi vár?
(Elég volt.)