Láttam a szemedben, a mai napig ott van
Az a huncut mosoly, köszöni jól van.
Az emlékek táncolnak, tiéd enyémmel
FankaDeli a pillangós mellvérttel
Térdelek előtted, leteszem dárdám,
Régóta vártalak. Talán te is vártál.
A remény halott, tettel vágtam torkát.
Akár a cigányok dobtam a kottát.
Nekik a zene, nekem szöveg szívemben.
Meguntam a sírást szűrét kitettem.
Az utcák jól tudják mi volt az álmom:
A másik felem végre megtalálom.
Egész akartam lenni egész életemben,
Soha nem láttam, de hittem a végtelenben.
Mióta ismerlek megismertem magam.
Ez már nem pocsolya, ez már a tavam.
Hattyúkkal, kacsákkal, lótuszvirággal.
Jól érzem magam együtt minden hibámmal.
Te vagy az igazi Isten megüzente
A futár itt maradt az ő neve Zente.
Köszönöm neked az összes pillanatot,
Már majdnem mentem de mégis itt maradok.
Ilyen az élet minden rajtad múlik
Mély a szakadék, de Feri ugrik
S te vele ugrasz, szorítom a kezed
Ez a szabadság, veled mindent lehet.
A sejkek és bárók koldusok nálam
Mert két lábon járó gyémántot találtam
Pajkos vigyorod eléri a felhőket.
Hála neked Istenem nem lettünk felnőttek.
Húzom a hajad, menekülj kislány,
Remeg a lábam már meginmt úgy néz rám.
Ha meghalnék holnap boldogan tenném,
Sokáig élni csak veled szeretném.
Ráncos kézzel ülni a gangon,
Az unokák hangját már előre hallom
Refrén:
Levél fehér papíron, vörös betűkkel,
szívembe mártom a tollam. Ne tűnj el
Ezt még szeretném hogy halld:
Másnak nem írok szerelmes dalt.
Ez egy levél fehér papíron, vörös betűkkel,
szívembe mártom a tollam. Ne tűnj el
Ezt még szeretném hogy lásd:
Soha többé nem csókolok mást.
Ez egy levél fehér papíron, vörös betűkkel,
szívembe mártom a tollam. Ne tűnj el
Ezt még szeretném hogy tudd: Minden vágyam csak feléd fut
Ez egy levél fehér papíron, vörös betűkkel,
szívembe mártom a tollam. Ne tűnj el
Ezt még szeretném hogy értsd:
Ott vaj a lelkem hol szíved a kés.
Száz kiló lettem de szellemem száll.
Egy törvényt ismer: hogy nincsen szabály.
Veled nevetek vagy te nevetsz velem,
Néha nem tudom hogy melyik a saját felem.
A pálinka helyett már szavaid kortyolom.
Eddig lakásom volt mára lett otthonom.
Ahogy Jézus mondta: egyetlen mustármag
Ha jó helyre esik óriás nagy fát ad.
Nem gondolok előre, sem pedig hátra.
Ki a jelenben él soha nem kerül pácba.
Mi volt, vagy mi lesz, ne rágd magad rajta,
A boldogság elbújt ott van a most-ba'.
Köszönöm neked, hogy meg tudom köszönni,
Utánzat helyett a valódit becsülni.
A másik felem lett a feleségem.
Lehet csodálod de nem az Istent kérem.
Nem rajta múlik, hanem csakis rajtam,
Mindig azt kaptam amit akartam.
Ha tisztelem a mát akkor lesz még holnap.
A többiek meg 1más után válnak.
A hétköznap nehéz, kemény a lecke,
A társat meglátni egy fáradt emberbe'.
Te vagy a kis kifli én meg a nagy,
Minél többet adsz, annál több marad.
Ha mások láthatnák ahogyan élünk:
Hogy mindent megkaptunk, mert semmit sem kértünk.
Ennyi a trükk, egyszerű a játék.
Minden pillanat édes ajándék.
Apró gyümölcsöt szül a szerelem,
Tükörbe nézek, ha látom a gyermekem.
Türelmetlen akár az apja volt:
Ezért a nyugalom mindig eliszkolt.
Köszönöm: hogy van időm magamra.
Köszönöm: hogy így szállok magasba.
Köszönöm: hogy álmomat élhetem,
Így ér a vég el, vagy a végtelen.
Refrén(2X):

J.