Szótlanul, mindentõl távol, megadva magad a múló idõnek.
A hited már elveszett rég, pedig volt benned annyi még, hogy szállj, de ez már nem elég.
Csak fekszel az ágyon álmatlanul, meghalni lassan, meghalni csendben,szótlanul
Már nem lehet, miért teszed, ha nem érdekel senkit már, hogy mi lesz veled.
S látom, ahogy a sebektõl szenvedsz, és hideg ujjak kutatnak benned,
De a könyörgés már nem segít rég, és a keresztek tövében térdelve még, csak várni, csak várni ELÉG!
Mert a kés a húsodba vág, és a tû a testedbe szúr.
Miért nem érted végre meg, hogy ezt nem élheted túl.
Mert a tested is csak por, amit felkavar a szél,
Hát mondd el miért teszed, hát mondd el nekem, hogy miért?!
A hited már elveszett rég, pedig volt benned annyi még, hogy szállj, de ez már nem elég.
Csak fekszel az ágyon álmatlanul, meghalni lassan, meghalni csendben,szótlanul
Már nem lehet, miért teszed, ha nem érdekel senkit már, hogy mi lesz veled.
S látom, ahogy a sebektõl szenvedsz, és hideg ujjak kutatnak benned,
De a könyörgés már nem segít rég, és a keresztek tövében térdelve még, csak várni, csak várni ELÉG!
Mert a kés a húsodba vág, és a tû a testedbe szúr.
Miért nem érted végre meg, hogy ezt nem élheted túl.
Mert a tested is csak por, amit felkavar a szél,
Hát mondd el miért teszed, hát mondd el nekem, hogy miért?!