Újonc:
Elértél végül gyűrött kézfejedig:
fáradt-kék vénák, kihalt futópálya.
Megvártad: ma is múltad következik.
Megint a jövőt hagytad utoljára.
Visszafelé jössz már, ha ennél messzebb...
A kanyarban gyér fű, vérpiros padok.
A lomha szíverekben salak serceg.
Lám, körbeértél... megint ugyanott.
Lassíts, az embert úgyis utolérik
gáncsoló sorsok, könyöklő holnapok!
Ne kapkodj, ne vágj fel, lefutod végig!
Szép ez a verseny, szép és vontatott.
Lábad nyomán fürge falevél sprintel.
Szél duruzsol csak, hűvös, halk zene.
Tudd, hogy ha volt is cél, ma már nincsen.
Húzd meg a végét, hajrázz, halj bele!
Saiid:
Nem látok temetőt, nincs hol hajtanom fejet,
mégis nézte egyik szemem a sírt, a másik a nevet. x4
Csalódások pehelysúlyú ballasztja -
némán szólva bennem magát hallgatja.
A szép zsák egyetlen tele tükörre miért legyen?
Siketségem hozza balanszba a mérlegem.
Legyen csak egy, aki nem mérlegbe hisz.
Nyelvem vitorlám. Veled minden szó előrevisz.
Eszköz nem kell, hisz súlyunkból minden egy.
Az eltávolodás: visz a kár mindig közelebb.
Így mikor megállunk forró lábakon a víz felett
- feloldja tömegvonzását a tisztelet.
Most láttad először, minden vonását ismered;
szintén Zen észjárását lesik meg az istenek.
Elértél végül gyűrött kézfejedig:
fáradt-kék vénák, kihalt futópálya.
Megvártad: ma is múltad következik.
Megint a jövőt hagytad utoljára.
Visszafelé jössz már, ha ennél messzebb...
A kanyarban gyér fű, vérpiros padok.
A lomha szíverekben salak serceg.
Lám, körbeértél... megint ugyanott.
Lassíts, az embert úgyis utolérik
gáncsoló sorsok, könyöklő holnapok!
Ne kapkodj, ne vágj fel, lefutod végig!
Szép ez a verseny, szép és vontatott.
Lábad nyomán fürge falevél sprintel.
Szél duruzsol csak, hűvös, halk zene.
Tudd, hogy ha volt is cél, ma már nincsen.
Húzd meg a végét, hajrázz, halj bele!
Saiid:
Nem látok temetőt, nincs hol hajtanom fejet,
mégis nézte egyik szemem a sírt, a másik a nevet. x4
Csalódások pehelysúlyú ballasztja -
némán szólva bennem magát hallgatja.
A szép zsák egyetlen tele tükörre miért legyen?
Siketségem hozza balanszba a mérlegem.
Legyen csak egy, aki nem mérlegbe hisz.
Nyelvem vitorlám. Veled minden szó előrevisz.
Eszköz nem kell, hisz súlyunkból minden egy.
Az eltávolodás: visz a kár mindig közelebb.
Így mikor megállunk forró lábakon a víz felett
- feloldja tömegvonzását a tisztelet.
Most láttad először, minden vonását ismered;
szintén Zen észjárását lesik meg az istenek.