Hol van már az én, aki gyermekként vezetett?
Régi emlékemből egy poros fejezet.
Hol a mesebeli fantáziámon túl
Körülöttem az élet szép színes árnyalatú.
Szülői édes biztonság, ti vigyáztok,
Vigyázott a védelmükbe foglalt imátok.
Hol szentírás volt, mit az idősek mondtak,
Soha nem tévedtek, hittem igaz, minden szónak.
Innen, messzi távolból ez csak képkocka,
Hogy megérte álomvilágban a világban
Tépkedni a számat, a nem taposott utakra
Békében akár a partot érő folyók nyugalma.
Anyám egy játék világmerő és szereplő,
Kunyhómba bújnák meg, ha sír a felhő.
Egy talpalatnyi Barbakán nekem egy erdő,
Nincs félelem de, van mágikus erő.
Na és lányok, ti olykor mások voltatok,
Más szemmel láttam meg a mosolygó arcotok.
Kisautóval a kezemben, ti a babával,
Felnőttként azonosultatok az anyával.
Az igazi hősök állva, ők ülve pisilnek,
Én erősebb vagyok ők meg gyengéd kicsinyek.
Mégis egymás kezének szorításában,
Sétálva hittünk a világ másságában.
Hol van már én?
Idilli látomás, a főszerepben egy törpe.
Régi emlék, poros fejezet.
Egy elfeledett mesében,
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném,
Ha egyszer újra, lehetnék gyerek még.
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer...
Lenni leginkább gyermekként szerettem,
Mikor még mindent mást csinált meg helyettem.
Utazni nagyszülőkhöz ismeretlen telkekre,
Leporolt emlékként maradt mára meg nekem.
Anyám-apám kéz a kézben, én középen:
Egy idilli látomás, egy elfeledett mesében.
Óriások földje, főszerepben egy törpe,
Nem tudásra szomjazik, még csak egy szörpre.
Játszótereken élvezni ahogy a szél fúj,
borongós napokon nem érteni apa miért dúl,
Egymással szorosan két ember össze miért búj.
Az idő haladtával sok kérdés szemet szúr.
Alárendelt világban süti és f**yi az úr.
Kit érdekel ki jól, ki bánik veled gazul,
Néhány furcsa felnőtt miért beszél vadul?
Miért esnek egymásnak ha ösztönük elszabadul?
Mit jelent a másság, nyomor, háború?
Nem tudtam hogy egyszer minden csőstől rám borul.
Szerettem alulról bámulni az életet,
Azt hittem jó kaland lesz, ha felnőttként élhetek.
Halljátok?
Halljátok?
Halljátok?
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer
Újra, lehetnék gyerek még.
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer...
Hol van már az én?
Idilli látomás, főszerepben egy törpe.
Régi emlék, poros fejezet.
Egy elfeledett mesében.
Hol van már az én?
Idilli látomás, főszerepben egy törpe.
Régi emlék, poros fejezet.
Egy elfeledett mesében.
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer
Újra, lehetnék gyerek még.
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer...
Régi emlékemből egy poros fejezet.
Hol a mesebeli fantáziámon túl
Körülöttem az élet szép színes árnyalatú.
Szülői édes biztonság, ti vigyáztok,
Vigyázott a védelmükbe foglalt imátok.
Hol szentírás volt, mit az idősek mondtak,
Soha nem tévedtek, hittem igaz, minden szónak.
Innen, messzi távolból ez csak képkocka,
Hogy megérte álomvilágban a világban
Tépkedni a számat, a nem taposott utakra
Békében akár a partot érő folyók nyugalma.
Anyám egy játék világmerő és szereplő,
Kunyhómba bújnák meg, ha sír a felhő.
Egy talpalatnyi Barbakán nekem egy erdő,
Nincs félelem de, van mágikus erő.
Na és lányok, ti olykor mások voltatok,
Más szemmel láttam meg a mosolygó arcotok.
Kisautóval a kezemben, ti a babával,
Felnőttként azonosultatok az anyával.
Az igazi hősök állva, ők ülve pisilnek,
Én erősebb vagyok ők meg gyengéd kicsinyek.
Mégis egymás kezének szorításában,
Sétálva hittünk a világ másságában.
Hol van már én?
Idilli látomás, a főszerepben egy törpe.
Régi emlék, poros fejezet.
Egy elfeledett mesében,
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném,
Ha egyszer újra, lehetnék gyerek még.
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer...
Lenni leginkább gyermekként szerettem,
Mikor még mindent mást csinált meg helyettem.
Utazni nagyszülőkhöz ismeretlen telkekre,
Leporolt emlékként maradt mára meg nekem.
Anyám-apám kéz a kézben, én középen:
Egy idilli látomás, egy elfeledett mesében.
Óriások földje, főszerepben egy törpe,
Nem tudásra szomjazik, még csak egy szörpre.
Játszótereken élvezni ahogy a szél fúj,
borongós napokon nem érteni apa miért dúl,
Egymással szorosan két ember össze miért búj.
Az idő haladtával sok kérdés szemet szúr.
Alárendelt világban süti és f**yi az úr.
Kit érdekel ki jól, ki bánik veled gazul,
Néhány furcsa felnőtt miért beszél vadul?
Miért esnek egymásnak ha ösztönük elszabadul?
Mit jelent a másság, nyomor, háború?
Nem tudtam hogy egyszer minden csőstől rám borul.
Szerettem alulról bámulni az életet,
Azt hittem jó kaland lesz, ha felnőttként élhetek.
Halljátok?
Halljátok?
Halljátok?
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer
Újra, lehetnék gyerek még.
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer...
Hol van már az én?
Idilli látomás, főszerepben egy törpe.
Régi emlék, poros fejezet.
Egy elfeledett mesében.
Hol van már az én?
Idilli látomás, főszerepben egy törpe.
Régi emlék, poros fejezet.
Egy elfeledett mesében.
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer
Újra, lehetnék gyerek még.
Néha az időt visszapörgetném, bár
Emlékeim újraélhetném már.
Messze, mégis szeretném, ha egyszer...