Mint régi időkben a téli világ,
kint alszik a nyárban az itthoni táj,
az élet is alszik, de semmi komoly,
csak hullik a házra az éteri por.
Megállok a Végtelen lába előtt
és kérem, hogy adna egy kis pihenőt,
míg várom a téren, úgy elfog a vágy,
hogy lássam a Sorsaink szép fonalát.
A végtelen égen a csillag a ránc,
csak elkopik egyszer a nyakból a lánc,
úgy van az élet is, mint a mosoly,
elkopik emberek arcairól.
Megállok a Végtelen lába előtt
és kérem, hogy adna egy kis pihenőt,
míg várom a téren, úgy elfog a vágy,
hogy lássam a sorsaink szép fonalát.
A végtelen égen a csillag a ránc,
csak elkopik egyszer a nyakból a lánc,
csak úgy van az élet is, mint a mosoly,
elkopik emberek arcairól.
kint alszik a nyárban az itthoni táj,
az élet is alszik, de semmi komoly,
csak hullik a házra az éteri por.
Megállok a Végtelen lába előtt
és kérem, hogy adna egy kis pihenőt,
míg várom a téren, úgy elfog a vágy,
hogy lássam a Sorsaink szép fonalát.
A végtelen égen a csillag a ránc,
csak elkopik egyszer a nyakból a lánc,
úgy van az élet is, mint a mosoly,
elkopik emberek arcairól.
Megállok a Végtelen lába előtt
és kérem, hogy adna egy kis pihenőt,
míg várom a téren, úgy elfog a vágy,
hogy lássam a sorsaink szép fonalát.
A végtelen égen a csillag a ránc,
csak elkopik egyszer a nyakból a lánc,
csak úgy van az élet is, mint a mosoly,
elkopik emberek arcairól.